Lyme Betegek III. Országos találkozója

Május a lyme hónapja. A világban sok lyme beteg gyűlik össze ebben a hónapban, hogy különböző figyelemfelhívó megmozdulásokkal informálják a nagyközönséget betegségükről.

Magyarországon a kullancsok 50%-a hordoz valamilyen kórokozót és 98%-uk a Borrelia baktériumot. A betegség bárkit érinthet, mivel a fertőzött kullancsok a kiskertekben és a játszótereken is megtalálják élőhelyüket áldozatukra várva.

A fertőzött kullancsok súlyos betegségeket okozhatnak, csípésük ellen védekezni csak a körültekintő megelőzéssel lehet. Az orvosok számára még mindig sok esetben gondot okoz ennek a betegségnek a diagnosztikai felállítása. Súlyos probléma, hogy vannak orvosok, akik a betegség létezését sem ismerik el.

A Lyme Betegekért és Magyar Emberekért Családokért Alapítvány (LBMECSA) 2018. május 26-án tartotta a Lyme Betegek III. Országos Találkozóját Budapesten a XIII. kerületben található Civilek Házában.

A rendezvény célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a Lyme-kórra, annak is a krónikus formájára, súlyosságára, és javítsa a betegség ismertségét.

A Lyme-kórral küzdők között egyre nagyobb a tenni akarás és a törekvés arra, hogy összetartsanak a saját és a betegtársaik miatt. Változást és segítséget szeretnének kapni az egészségügytől.

A program első előadója Dr. Esztó Klára bőrgyógyász, klinikai allergo-immunológus, Lyme-kór specialista volt, aki a leggyakoribb diagnózist és kezelést módosító társfertőzések Lyme Borreliosisban Magyarországon címmel tartott előadást.

A program második előadója Mártáné Ander Katalin információ feldolgozási szakértő, aki az első nagyobb lélegzetű statisztikai elemzést ismertette a Magyarországi lyme betegekkel kapcsolatban

A rendezvény második felében Hajdú Izabella iskolavédőnő, egészségfejlesztő mentálhigiénikus 20 ezer helyett 8 millió Ft OEP/NEAK kiadás a Lyme-kór miatt témában nyújtott részletes tájékoztatást.

A délutánt Eckhart Erzsébet pszichológus, családterapeuta, funkcionális táplálkozás és életmódtanácsadó Komplex életmód- és tápanyagterápia /A szervezet öngyógyító képességeinek maximalizálása a megfelelő működési feltételek helyreállításának segítségével/ című előadása zárta.

A délután folyamán a helyszínen egy külön teremben tekinthették meg tárlatvezetéssel egybekötve az érdeklődők Hasenfratz Ora fotóművész ‘OUT OF EDEN - MY LYME’ című fotókiállítását.

A délután folyamán elhangzott fontos információkat nagyon jól összefoglalta Nagy Sándor. A cikket az alábbi linkre kattintva olvashatják: http://hirarena.com/lyme-betegek-iii--orszagos-talalkozoja_2021

A rendezvény zárásaként Czikoráné Szabó Éva az LBMECSA elnöke elmondta, hogy szeretnék, hogy a szervezet egy „bázis” lenne a szakemberek és a betegek számára csak így együtt érhetnek el jelentős eredményeket a betegellátás javításában, a szakemberek megfelelő tájékoztatásában és a döntéshozókhoz való eljutásban is. Megköszönte az érdeklődők részvételét, az előadók rendkívül hasznos prezentációit és az önkéntesek segítségét a program megszervezésében és lebonyolításában.

A minőségi és színvonalas catering szolgáltatást az önkéntesek, a Sun Cafe KFT (https://www.kavegepberles.hu) és az Ária Gasztronómia Bt. biztosította (https://pogacsarendeles.hu).

               emmi color cmyk 6                emet logo szines jpeg