Albérlet története

2016. április 21-én az esti órákban érkezett Alapítványunkhoz egy levél, melyben egy fiatal hölgy albérletkeresésben kérte a segítségünket. A hölgy a jelenlegi piaci árakhoz viszonyítva kevesebbet tudott volna fizetni, de ilyen feltétellel is igyekeztünk mindent megtenni amit csak lehetett annak érdekében, hogy a hölgynek albérletet találjunk.
2016. május 20-ig a lakásból ahol addig lakott ki kellett költöznie.

koltoztetes

2016. április 27-én Alapítványunk hírlevelén keresztül kértük olvasóink segítségét. Ezen a napon a www.forumujsag.hu szerkesztőségétől kaptunk egy nagyvonalú felajánlást, melyben azt írták, hogy egy albérlet kereső kis cikket jelentettek meg. Ezúton is hálásan köszönjük a szerkesztőségnek a felajánlott lehetőséget és segítséget!
2016. május 12-én telefonon jelentkezett egy Úriember aki felajánlotta segítségét ebben a témában.A megadott nevet és telefonszámot továbbítottuk a hölgynek, aki ezek után felvette a kapcsolatot az Úriemberrel.
2016. május 20-án megkötötték a szerződést és a hölgy kiskutyájával együtt beköltözhetett új lakásába.

Illusztracio Mate 6
Hatalmas köszönet a hírlevelünk olvasóinak, a Fórumújság szerkesztőinek, és a Házaspárnak, akik segítettek a hölgynek megtalálni új otthonát!

Czikora Róbert

titkár

Lyme Betegekért és Magyar Emberekért Családokért Alapítvány